Hírtelen hallottam meg a felém közeledő lépéseket. Szorosabban bújtam a fához, ziháltam; nem futhatok el, úgy is elkap. Hírtelen kapott el a karomnál fogva és kirántott a fa mögül. Magas fiú volt, vékony. Vöröses-barnás haja összevissza meredezett, vicsorított, szemével dühösen nézett rám. Meghalok. Most halok meg.
Behunyt szemmel vártam a halált, de az nem érkezett. Még mindig nem nyitottam ki a szemem, mert féltem. Kezei-amik eddig karomat szorították- szorítása lassan enyhült, de még mindig erősen tartott. Lassan nyitottam ki a szemem, mire megláttam, hogy csodálkozva nézett rám. Nem öl meg? Mért nem öl meg?
- - Meg akarsz halni?
Érdes, mégis csilingelő hangján szólalt meg. Nem, nem öl meg.
Ez lenne az előszó. Puszi!
KaKlau
KaKlau
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése