Sziasztok! Tudom, hogy a FASU-ra ígértem részt, de ez már készen volt, és nem szeretnélek titeket friss nélkül hagyni a hétvégére. Köszi, hogy olvastok! Kommentelésért nem ölök! :) ;)
Pusz: KaKlau
Pusz: KaKlau
Hírtelen hallottam meg a felém közeledő lépéseket. Szorosabban bújtam a fához, ziháltam; nem futhatok el, úgy is elkap. Hírtelen kapott el a karomnál fogva és kirántott a fa mögül. Magas fiú volt, vékony. Vöröses-barnás haja összevissza meredezett, vicsorított, szemével dühösen nézett rám. Meghalok. Most halok meg.
Behunyt szemmel vártam a halált, de az nem érkezett. Még mindig nem nyitottam ki a szemem, mert féltem. Kezei-amik eddig karomat szorították- szorítása lassan enyhült, de még mindig erősen tartott. Lassan nyitottam ki a szemem, mire megláttam, hogy csodálkozva nézett rám. Nem öl meg? Mért nem öl meg?
- - Meg akarsz halni?
Érdes, mégis csilingelő hangján szólalt meg. Nem, nem öl meg.
- - Ne-eem.
Lassan engedett el, mire lábam megremegett készen állva a futásra. Fussak? Nem. Nem futhatok el, nem lehetek gyáva. Ha meg is ölnek..
- - Nem ölünk meg.
Mintha a gondolataimra válaszolt volna. Gondolatolvasó. Akkor miatta nem tudhattuk a vezetőnk nevét. Akkor Riley ezért nem mondta el.
- -Mi a neved?
Kérdezte egy karamella hajú nő. Gyönyörű. Ahogy ott állt egyszerű farmerjében és pulóverében. Mégis gyönyörű volt.
- - Vanessa
- -Vanessa, megadod magad?
Most egy szőke férfi szólalt meg. Bizonyára a vezetőjük. Jó képű volt és sármos. A nő mellett állt. A párja.
- - I-iigen.
Nehezen nyögtem ki ezt az egy szót. Akkor meghagynak? Hagynak el menni? Mehetek amerre látok?
- - Ha nem akarsz velünk élni, akkor elmehetsz, természetesen.
Megint a vörös-fiú szólalt meg. Hogy velük éljek? Sárga-szeműekkel? Végül is, legalább azok az emberek túlélik akiket… Nem, erre nem gondolhatok!
- -Veletek élni?
- - Csak ha bírsz magaddal.
Most egy szőke lány szólalt meg. Hanyagul dobta oda hozzám a szavakat. Kecsesen állt párja mellett, aki egy magas, izmos fekete hajú fiú volt.
- -Én.. én azt hiszem, hogy… Igen. Viselkedni fogok.
- -Akkor velünk élhetsz. De van pár feltétel. Az első, hogy most azonnal elmész vadászni. Állatra.
Most egy szőkés-barnás hajú fiú szólalt meg. Magas volt és szintén jóképű. Mellette egy apró termetű fekete hajú lány állt. Átölelte párja derekát, így látni lehetett, hogy éppen a válláig felér.
Állatra? Azok büdösek! Csitt! Emberre nem vadászhatsz! Ezek szerint, akkor tegnap ittam utoljára embervért. Az jó. Legalább több ember nem hal meg miattam. Hírtelen bűntudatot éreztem. Hány embert is ölhettem meg ez az egy hónap alatt? Talán 50-et? Egy gyilkos vagyok.
A felismeréstől lehajtottam a fejemet. Fájt, ha még csak gondolatban is mondtam ki. Emberi életemben a legnagyobb bűnöm az lehetett, hogy ellentmondok apámnak. Vagy anyának. Rossz jegyet viszek haza, vagy ilyesmi. De most.. Egy gyilkos vagyok. Megérdemelném a halált…
- -Nem kell, hogy bűntudatod legyen. Most vadászni fogsz. Rosalie, Esme nézzétek körbe az erdőt, nehogy egy túrázó erre tévedjen.
A felszólításra a két nő elfutott az erdőbe. Lépteik hangja lassan tompult az erdő mélyében.
- -Miután vadásztál, hazamegyünk és megkapod a szobádat. Olyan szép leszel, Istenem!
A fekete hajú lány csicseregve indult el felém, majd átölelt. Karjai közt megfeszültem. Nem ölelhetek vissza; akkor túl erősen megszorítanám és megölném. Nem ölelhetek vissza. Senkit sem ölelhetek meg már soha. Nem érhetek senkihez. Mert megölném.
Elvált tőlem, majd mosolyogva nézett rám. Most fogtam fel mit mondott. Haza? Egy hónapja nem láttam egy otthont sem. Csak ültünk és vártunk a többiekkel. De ők már halottak, nekem pedig megváltozott a jövőm. Egy jobb irányba. Erre gyengéden elmosolyodtam, de szám remegett.
Mosolyom látványára, még egyszer átölelt, mire kezeim önkéntelenül mozdultak meg dereka felé. Nem! Kezeimet oldalamhoz szorítottam, de Ő még mindig ölelt. Akármennyire is szerettem volna, nem ölelhetem át. Nem lehet, mert megölhetem. Hiszen sokkal erősebb vagyok nála.
Elvált tőlem, mire elengedtem kezeimet. A két nő vissza száguldozott közénk, majd a karamella hajú nő szólalt meg.
- -Semmi. Mehettek.
- -Most vadászni fogsz. Emlékszel, hogy tanultad a többiekkel?
- -Igen, de..
- -Tudom. Most nem emberre, hanem állatra fogsz vadászni. Hunyd be a szemed, majd szagolj bele a levegőbe.
A vörös hajú fiú szólalt meg. Mi a neve? Miért nem emlékszem a nevére? Hiszen mondták a lányok a suliban.
- - Koncentrálj.
A felszólításra behunytam a szemem, de nem mertem levegőt venni. Biztos nincs ember az erdőben?
- -Nincs. Nyugodj meg és koncentrálj.
Nyeltem egyet, majd nagyot szippantottam a levegőbe. Annyi illat… Virágok, fák, gyanta és egy édes illat. Vér. A felismerésre felpattant a szemem. Kész voltam futni, támadni.
- - Érzed. De hallod is?
Füleltem. Madarak csicsergése, mókusok szaladgálása és egy erőteljes lüktetés. Elmém fölött eluralkodott a szomj. Szám megtelt a mérgemmel, testemben megfeszültek az izmok. Önkénytelenül morogtam fel, de nem foglalkoztam vele. Vártam. Vártam egy szóra, az engedélyre.
